Archívum
VIII. Informatika verseny a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban
A versenyt a község általános iskolái és a középiskola részére hírdették meg.
A verseny 10 órakkor vette kezdetét Muhi Renáta és Sarnyai Zoltán programozás és számítástechnika tanárok irányításával.
A tanulók 25-ös csoportokban oldották meg a verseny feladatait. Feladatuk abból állt, hogy kérdésekre kellett válaszolniuk az internet segítségével a programismeret, az informatikai újdonságok és az új technológiák köréből. Kulcsszavakat kellett kiválogatniuk, melyekkel rákereshettek és megtalálhatták a megfelelő választ a világhálón.
A zsűri rangsora szerint a feladatok gyors és pontos megoldásáért az első helyet Gulyás Ádám (Magyarkanizsa) érdemelte ki. A második helyen Lengyel Sándor (Magyarkanizsa), harmadik helyen pedig Császár Tamás (Kispiac) végzett.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 17 olvasás
Civil Kataszter
Tisztelt Civil Szervezeti Képviselő!
Értesíteni szeretnénk, hogy folyamatosan lehet jelentkezni a Vajdasági Magyar Civil Kataszter nyilvántartásába.
Amennyiben az Ön civil szervezetének a tevékenysége valamilyen formában érinti az itt élő magyarokat, akkor az Ön szervezetének is helye van a Kataszterben.
Miért jó az Ön szervezetének, ha a Kataszterbe bekerül?
-ingyen kérhet bizonylatot arról, hogy szervezete bejegyzett civil szervezet és hogy szerepel a Kataszterben. Ezt a bizonylatot mellékelheti pályázati anyagaihoz. A bizonylatot a Magyar Nemzeti Tanács ingyen kiállítja;
-adatai, amelyeket erre kijelöl, felkerülnek egy közös internetes honlapra más vajdasági szervezetek adataival együtt növelve ezáltal a szervezetének az elérhetőségét;
-amennyiben igényli, a Magyar Nemzeti Tanácstól, értesítést kap a civil szervezeteket érintő eseményekről, döntésekről;
-a Kataszterbe való bekerülés teljesen ingyenes, nem terheli a szervezetének a költségvetését.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 22 olvasás
Tájékoztató
A Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal felügyelőségi főosztálya tájékoztatja az érintett szerveket, szervezeteket és a nyilvánosságot, hogy:
– a szabadkai székhelyű Regionális Hulladéktároló Kft. (Lazar Nešić tér 1. sz.) környezeti hatástanulmány szükségességének eldöntését kérelmezte. A tanulmány tárgya: a martonosi kat. községbeli 6015/2 sz. földrészleten megépítendő hulladékátrakó állomás. Az észrevételek megtételének határideje: 2012. évi május hó 27. napja.
A műszaki dokumentációba az érdekeltek betekintést nyerhetnek, és észrevételeiket írásban megtehetik a magyarkanizsai városháza (Fő tér 1.) 5. sz. irodájában munkanapokon 8 és 12 óra között.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 15 olvasás
Kézilabda
Kanizsa-Partizan - 24:8
A horgosi Partizan serdülő utánpótlás csapata május 15-én a gyógyfürdő sportcsarnokában meggyőző vereséget szenvedett a vendéglátó Kanizsa csapatától, amely dinamikus, szervezett és szép játékkal felülmúlta a törekvő, de még tapasztalatlan vendégegyüttest. Az első félidőben ádáz küzdelem folyt, a Partizan játékosai, mindaddig, amíg birták szusszal lépést tartottak a hazaiakkal, de már tízpercnyi játék után egyértelmű volt az Ivković Ádám edző vezette magyarkanizsai gárda fölénye. Az első félidő eredménye 8:4 volt, a végeredmény pedig 24:8 a magyarkanizsai csapat javára. Ezen túlmenően a meccs hozadéka: a fiúk ismerkedtek, barátkoztak egymással és hamisítatlan sportélményben részesültek.
A visszavágóra hamarosan Horgoson, a helyi iskola pályáján kerül sor.
Fotó: A horgosi Partizan utánpótláscsapata
Magyarkanizsa önkormányzata
2012.05.16
Röhrig Ottó szóvivő

- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 28 olvasás
Judo hírek
Május 12-én a Vajdasági Judo Szövetség és a stepanovityevói Omladinac judo klub szervezésében zajlott le a fiatalabb (2000-2001-es) és az idősebb (1998-1999-es) pionír korosztályok számára Vajdaság 2012-es egyéni judo bajnoksága. A versenynek a stepanovityevói általános iskola sportcsarnoka adott otthont. A küzdelembe a tartomány több mint 30 klub csapata nevezte be versenyzőit. A magyarkanizsai Partizan cselgáncs klubból két fiú lépett tatamira és mindketten sikeresen szerepeltek.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 36 olvasás
Értesítés
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 21 olvasás
A NIS pályázati felhívása
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS), amely odaadóan fáradozik annak a jövőképnek a beteljesítésén, hogy a világot a jobbítás irányába mozdítsa el, az idén a helyben élő közösségek fejlődését segítő tevékenységek támogatására új koncepciót vezet be. Azonkívül, hogy támogatjuk az önkormányzatok részéről kiemeltnek és fontosnak minősített projektumokat, az idén más elképzelések és programok előtt is ajtót nyitunk, támogatjuk az önök alkotókészségét és felelősségét. Hozzásegítjük önöket, hogy részt vegyenek a jövő alakításában. Önökkel együtt emberibb és szebb társadalmat építünk. Csatlakozzon hozzánk, hogy jelszavunk: „Az élet energiája” ne csak ösztönzés legyen, hanem valóság is!
NYÍLT PÁLYÁZAT
Újvidék, Pancsova, Nagybecskerek, Nagykikinda, Törökbecse, Magyarkanizsa, Bégaszentgyörgy és Niš területén 2012. december 31-éig megvalósítandó sport-, művelődési, környezetvédelmi, tudományos, valamint népjóléti és emberbaráti projektumok lebonyolításához szükséges pénzeszközök odaítélésére.
A pályázat tárgya
A működési területünk helyben élő közösségével való együttműködés és a közérdek előmozdítása érdekében, a helyben élő közösség és a jelentős gazdasági szereplők felelősségteljes korporatív magatartása és szorosabb kapcsolata szellemében, az életminőség javítására készen állunk támogatni az olyan projektumokat, amelyek az alább fölsorolt területeken megfelelnek az alapvető jótékonysági és szponzori elveinknek:
– A sport ereje – a sport és az egészséges életmód népszerűsítése,
– Határtalan kultúra – a helyi, nemzeti és nemzetközi jelentőségű művelődési intézmények és rendezvények támogatása,
– A tudomány és a tehetségek fejlesztése – a tudományos potenciál, a kutatómunka, a tudományos fölfedezések fejlesztésének, valamint a tehetséges diákok és egyetemi hallgatók fölkarolásának támogatása,
– Emberbaráti projektumok – a rászoruló lakossági kategóriák megsegítését és támogatását, a bajbajutottak, a jó ötletekkel igen, de pénzzel nem rendelkező szervezetek és egyesületek fölkarolását célozzák,
– Környezetvédelmi projektumok – a környezetvédelemben uralkodó helyzet előmozdításához hozzájáruló közérdekű projektumok.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 105 olvasás
Sport
Magyarkanizsán, a gyógyfürdőben több évtized után ma este 7 órakor - klubszinten- első alkalommal méri össze erejét a horgosi Partizan és a nemrégiben megalakult helybeli Kanizsa kézilabda fiú utánpótláscsapata. Táborosi Győző és Ivković Ádám edző gárdáját az általános iskolák felső tagozatainak tehetséges játékosai alkotják. Amennyiben a fiúk kitartanak e dinamikus, szép sport mellett, akkor 4-5 éven belül mindkét településnek kiváló férfi csapata lesz. A ma esti találkozó szervezői minden kézilabdarajongót szívesen látnak. A belépés ingyenes.
Magyarkanizsa, Horgos
2012.05.15.
Ivković Ádám Táborosi Győző
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 25 olvasás
NEMET MONDTAK A HÁBORÚRA!
Oromhegyesen húsz évvel ezelőtt alakult meg a Zitzer Szellemi Köztársaság, amely azoknak a hadköteles, jobbára itteni magyar fiataloknak a mentsvára lett, akik nem akartak meghalni a Nagy Szerbia létrehozásáért folytatott értelmetlen háborúban. A két évtizeddel ezelőtti eseményeket május 11-én este többek közt Balla Lajos oromhegyesi faluelnök, az akkori békemozgalom vezetője elevenítette fel. Ezt követte Hevesi Tamás, Dinnyés József és Waszlavik László nagy érdeklődéssel kísért színvonalas koncertje.
Helyszíni amatőr videofilmünkön Hevesi Tamás záródala hallható:
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 99 olvasás
A MAGYAR FILM DÉLVIDÉKI HETE-2012
Magyarkanizsán vetítésre kerülő filmek:
2012. V. 16. (szerda) – 17,00h:
A föld szeretője
2012. V. 16. (szerda) – 20,00h:
Az ajtó (Szabó Magda regényéből) --- Vendég: Hábermann Jenő – a film producere és Ragályi Elemér – a film operatőre
2012. V. 17. (csütörtök) – 17,00h:
A szovjet levelezőpajtás
2012. V. 17. (csütörtök) – 19,00h:
Az ember tragédiája --- Vendég: Jankovics Marcell – a film rendezője
2012. V. 18. (péntek) – 17,00h:
A halálba táncoltatott lány
2012. V. 18. (péntek) – 20,00h:
Himnusz --- Vendég: Dárday István – a film rendezője
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
- 76 olvasás















SRPSKI





